2010. november 28., vasárnap

Karácsony felé

Karácsony felé

Kis szobánkban félhomály van,
– Már lement a nap talán –
Szép kettesben, néma csendben ülünk egymás oldalán.
Feleségem kis kezében
Tartogatja a kezem,
Haja fodra homlokomra
Esik lágyan, érezem

Permetező havas eső
Verdesi a födelet,
Hószitáló, angyaljáró
Szent karácsony közeleg.
Oh ha lelkem mélyén lelnem
Egy sugárt lehetne még,
Melyből régen, a szent éjen
Lelkem fénnyel eltelék.

Képzeletbe’ szárnyra kelve,
Multam képeit kergetem
Földön, égen… S feleségem
Megszorítja a kezem.
S rám hajolva azt susogja
Édes hangon, csendesen:
„Angyal röptét, ide jöttét
várod-é, mondd, kedvesem?”

Jó kedv látszik, mosoly játszik
feleségem szemiben.
„Mi tagadás, angyalvárás
kedves dolog volt nekem.
Oh ha úgy még hinni tudnék,
Mint hajdanta gyermekül,
A szent estve várva, lesve,
Angyalunk, míg bérepül.

Oh de vége, – a mesébe'
Hinni többé nem tudok,
Fönn az égbe’, pára légbe’
Nem lakoznak angyalok.
Ha leéljük, elfecséljük
A szép gyermekéveket, –
Szárnyatörve hull a földre
Az erőtlen képzelet!...”

Elborongva,’ gondolkodva,
Arczom is mind komorabb,
De mint felhő mögül feljő
És verőfényt szór a nap:
Feleségem, – míg szemében
Mosolynak hajnalja kél, –
Oldalamnál boldogan áll,
S édes hangon így beszél:

„Oh ne hidd el, hogy a hittel
Leszámolhat az idő,
Bár napunk már délfelé jár,
S útja szűkül, árnya nő, –
Élve hitben, égiekben
Bizzék szívünk, míg dobog:
Fönn az égben, örök fényben,
Vannak, élenek angyalok!

Vannak, élnek a nagy égnek
Földre szálló követi,
S a hol járnak, a kis szárnyak
Nyomát öröm követi.
Kik jöttükben, bíznak itt lenn,
Fölverik azok lakát, –
Oh a nagy ég elküldi még
Hozzánk is kis angyalát!”

Imigy szólva oda hajtja
Kebelemre szép fejét,
Hajnal pirja elborítja
Homlokát, tekintetét.
S hangja nincs bár, – szavainál
Szebben szólnak a szemek,
És megsusogják, elárulják
Édes titkát szivinek.

Örömtölten, szégyenülten
Átkarolom vállait:
„Hát betöltöd, létre költöd
Lelkem legszebb álmait?
Légy megáldott, – újra váltod
Már-már megtört hitemet…
Üdvvel ér föl ez az égből
Számomra jött izenet!”

S mást feledve, képzeletbe’
Lelkem úgy elandalog,
Megújulva hiszek újra
Bennetek, kis angyalok.
Egy mi nékünk lesz vendégünk,
Küldje ég mihamarabb,
S hétköznap bár, ünnepnapnál
Ünnepibb lesz az a nap!...

Kis szobánkban napvilág van,
– Itt van a hajnal talán –
szép kettesbe’, beszélgetve
ülünk egymás oldalán.
Tiszta fénnyel, szép reménnyel
Van betöltve kis lakunk:
Várva-várjuk, alig várjuk
Jöttödet, kis angyalunk!

Legifj. Szász Károly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiba történt a modul működésében