2010. október 9., szombat

Dalszövegek és dalok (2010.)

Sziasztok!

Itten közlöm a dalszöveget!

Alábbiakban pedig a dalokat egyenként, hogy mielőbb fülbe másszanak és jól megtanulhassátok:

  1. Tavaszi szél vizet áraszt
  2. Napot is szeretek (2. versszak is felénekelve!)
  3. Szélről legeljetek
  4. Zivatar
  5. Galagonya
  6. Legelgetett a bárány Jászolban a szalmán
Alábbiakban pedig a dalokat egyenként, hogy mielőbb fülbe másszanak és jól megtanulhassátok:

Jó gyakorlást!

A próbák rendjéről itt olvashatsz.

üdv, Street Gábor

2010-ben is Adventi koncert

Sziasztok!

Bizony, már tavaly óta készülődünk, egyeztetünk az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulással, és örömmel jelenthetem be, hogy idén is összejövünk mintegy 200-an a Dabason és a környéken élő gyerekekkel, hogy Adventkor tartsunk egy hatalmas koncertet, amit ezúttal a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület támogat. Előre is köszönjük a bizalmat!

Ezen a blogon minden fontos információt megtalálsz, ha velünk szeretnél énekelni!
BÁRKI CSATLAKOZHAT a Dabas és kistérségében bármelyik iskolából, aki eljön a próbákra, és megtanulja a dalokat, meg azt a pár huncut hangzást, amit a próbákon fogunk megismerni, és kigyakorolni. Beszélj az énektanároddal és megmondja, mikor melyik buszra kell szállnod, ugyanis a próbákra külön buszjáratokat szervezünk.

A próbák rendje így alakul:

2010. október 16. 10:00-12:00, Örkényi Művelődési Ház (ide várjuk az Örkény, Pusztavacs, Hernád, Tatárszentgyörgy és Táborfalva iskolásait)
2010. október 16. 13:00-15:00, Kakucs tornaterem (ide várjuk az Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Újlengyel iskolásait)
Dabasról sajnos nem jelentkeztek iskolák.

2010. október 30. 10:00-12:00, Kakucs tornaterem

2010. november 20. 10:00-12:00, Kakucs tornaterem
2010. november 27. 10:00-12:00 főpróba, Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola sportcsarnoka, Dabas


A próbákra hozz magaddal szendvicset, kis üdítőt, és váltócipőt!!

ELŐADÁS: 2010. december 4. 16:00-18:00,
Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola sportcsarnoka, Dabas
(a belépés díjtalan)

Dalszövegeket és a dalokat majd a következő bejegyzésen töltheted le, hamarosan felteszem őket.

üdv, Street Gábor